Betti azért keresett meg, mert szülés után Patrik mellett másfajta öltözködésre van szüksége, ami sokkal praktikusabb és kényelmesebb ruhatárat igényel, mint terhesség előtt. A segítségemet kérte, hogyan tudná úgy rendszerezni meglévő ruhatárát, hogy jelenlegi élethelyzetének megfelelő legyen. Betti sporttal kapcsolatos tevékenységet folytatott szülés előtt, így sportos ruhatárral rendelkezett korábban is, de a csinos ruhák is ott lógnak a szekrényében. Jelenleg leginkább az okoz számára nehézséget, hogy megváltozott alakja miatt hogyan tudja kombinálni meglévő ruhatárát úgy, hogy közben csinos anyukaként sétáltassa Patrikot, és ha a párjával kettesben lopnak egy kis időt maguknak, akkor ismét csini legyen.

Ha jártál már hasonló cipőben, akkor ismerős a történet. Ha pedig előtte vagy, akkor azért érdemes továbbolvasni. ????

Bettinek a Stílusnap szolgáltatást javasoltam, mivel az egy komplex szolgáltatás. Hogy ez mit jelent? Egy igazi csajos nap, ami csak rólad szól! A teljeskörű szolgáltatás tartalmazza a színtanácsadást, alkatelemzést, stílustippeket és a gardróbrendezést. Azért szeretik az ügyfeleim ezt a szolgáltatást, mert így a színek és alkat ismeretében sokkal hatékonyabban tudjuk a gardróbot is rendezni. Sokkal egyszerűbb a gardróbrendezés, ha már tudod a színeidet, és hogy milyen fazonú ruhák állnak jól.

Bettivel a tanácsadás alatt végig arra koncentráltam, hogy jelenlegi élethelyzetét tudjam leginkább segíteni a javaslataimmal. Arra törekedtem, hogy személyisége és stílusa összhangban legyen ebben a kicsit nehezebb időszakban. Nagyon érdeklődő volt és én is sokat kérdeztem, hogy valójában mire is van most szüksége.

A közös munkát a színkendőkkel kezdtük. Eleinte Patrik is nagyon érdeklődött a színes kendők iránt, de lassan elnyomta az álom, így már nélküle folytattuk. ???? Betti színtípusa tavasz-ősz lett, azaz meleg tavasz. Gyönyörű színek! A színtablóból láthatjátok ti is, hogy milyen jól kombinálható színekről van szó. Később aztán mikor a szekrényét néztük, akkor Betti nagyon örült, hogy ösztönösen is választott már korábban ruhákat ezekből a színekből.

A kendőzés után alkatelemzéssel folytattuk. Szülés után nehezen tudjuk elfogadni, hogy megváltozik a testünk. Igaz, hogy átmeneti állapotról van szó, de mindenkinél más ideig tart ez az átmeneti állapot és már alig várjuk, hogy vége legyen. Persze vannak szerencsés alkatok, akik vékonyabbak, mint voltak. De igazából mindenki más lesz. Betti is ugyanezt érezte. Szerette volna néhány régebbi ruháját hordani, de a ruhák máshogy álltak rajta, és nem tetszett saját maga a tükör előtt.

És akkor jött a gardróbrendezés. Ez volt a nap legizgalmasabb része. Ekkor már Patrik is ott sertepertélt közöttünk. Először is ránéztünk Betti szekrényében lévő ruháira, és láttuk, hogy vannak színes dolgok, de feketéből is bőven akad. A tavasz típusnak a fekete szín nem ajánlott arcközelben. A legszebb színei ennek a típusnak vannak, bátran hordjuk azokat.

Csináltunk három nagy kupacot. Az egyik kupacban azok a ruhák voltak, amiktől sajnos meg kell válnia Bettinek vagy a színe vagy a fazonja miatt. A másik kupacban azok a ruhák voltak, amik bármikor hordhatók és egymással jól kombinálhatók. A harmadik kupacba kerültek azok a ruhák, amik némi átalakítással vagy erősebb sminkkel még felvehetők. Gardróbrendezés során nem az a cél, hogy fele ruhánkat kidobjuk, hanem hogy megnézzük mit mivel tudunk jól kombinálni.

Tapasztalatból mondom, hogy ilyenkor látod a legjobban, hogy mennyi szuper ruhád van, csak éppen nem tudtad, hogy mivel vedd fel őket. Betti is örült, hogy inkább nagyobb volt az a kupac, amit tud hordani. Belebújt a ruhákba, megmutattam mit mivel tud felvenni. Előkerültek az elfeledett sálak és cipők is. Sőt, Betti rátalált egy régebben hordott kabátra is, amit most is jól ki tud használni a Patrikkal lévő babakocsis sétákon.

Olvassátok a Bettivel készült interjút, ami még sok mindenre választ ad.

Miért döntöttél a stílustanácsadás mellett?

8 hónapja született a kisfiam. A terhesség alatt hordott ruhákat már nem tudtam hordani és eleinte a régi ruháim sem voltak jók rám. Furcsa volt hozzászoknom az új helyzethez, hogy baba mellett sokkal kényelmesebben, praktikusabban kell öltözködnöm. Mikor megláttam a FB-on, hogy  van lehetőség stílustanácsadásra, azonnal felkeltette az érdeklődésem.

Miért engem választottál?

Mivel már régebb óta ismerjük egymást és tudom, hogy milyen pozitív személyiség vagy, biztos voltam benne, hogy egy jó kis napot fogunk együtt tölteni. Nem mellesleg nyomon követem a FB oldaladat és nagyon tetszenek az általad megosztott összeállítások.

Milyen elvárásaid voltak a tanácsadással kapcsolatban?

Szerettem volna ötleteket kapni, hogy a meglévő ruháimat hogyan tudnám minél divatosabban és praktikusabban kombinálni.

Mi okozott kihívást korábban az öltözködésben a mindennapokban?

Sokszor a szekrény előtt állva nem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel, így leggyakrabban a melegítő-sportcipő kombót választottam a mindennapi sétákhoz. 

Mi volt a legizgalmasabb a tanácsadás közben?

Érdekes volt felfedezni a színtanácsadás alkalmával, hogy a különböző árnyalatok mennyire meg tudják változtatni az arcomat. Sikerült azokat a színeket kiválasztani a színkendők segítségével, amelyek a legjobban állnak nekem.

Hogy érezted magad?

Szuper napot töltöttünk együtt. Szerencsére a kisfiam tudja, hogy mikor kell aludnia, így hagyott minket dolgozni. ????

Mit vittél el magaddal?

Tudom, hogy mely színárnyalatok és fazonok állnak jól, ezentúl ezeket fogom keresni vásárlásaim alkalmával. Bár mostanában online vásárolok, mint egy elfoglalt kismama. ????

Történt változás a mindennapi öltözködésedben?

Kevesebb melegítőt és több sportos, de csinos ruhát veszek fel a mindennapokban is.

Milyen hatással vagy a környezetedre?

A páromnak tetszik a változás. Jólesik a dicséret részéről. És a többi anyuka is észrevette a változást, a napi séták alkalmával.

Ajánlanál engem másoknak is? Ha igen, miért?

Nagyon sok praktikus tanácsot kaptam, amit a mindennapokban fogok tudni alkalmazni. Azok a kismamák, akik a szülés után szeretnék újra megtalálni a stílusukat, különösen sokat profitálhatnak egy ilyen nappal. Nekem sokat segítettél, köszönöm! Betti

Én is nagyon jól éreztem magam Bettivel. Igazán klassz nap volt, amit még a kis Patrik külön bearanyozott.

Facebook: www.facebook.com/eysstilustanacsadas

Instagram: @eys.edit